Szeretném, ha szeretnének.....
Írok arról, ami számomra érdekes, és remélem más is annak fogja találni!!!
Van rosszabb a közönynél????
Nem voltam benne biztos, hogy újra írok. Szerencsére sok olyan emebr vesz körül, akikhez bármikor forlhatok, de most mégis muszáj volt újra visszajönnöm.Annyi mnden kavarog a fejemben. És annyi minden történt velem. Nem túl jó dolgok. Ma végre kiderült, hogy beváltak a megrzéseim. Ami nem túl jó. Jó éreztem a közönyt, és a közömbösséget. És ma 3 olyan mondat hangzott egy ember szájából ,akivel Isten előtt is megpecsételtük a kapcsolatunkat.
- Nem érzem, hogy szeretnélek vagy, hogy érdekelnél.
- Ha nem lenne a kisfiunk,már nem lennék itt.
- Jobb lenne külön.
Nem ért váratlanul ez a dolog, mert 1,5 éve éreztem, hogy ez valamikor be fog következni. Igaz, még csak sms-ben beszéltünk, mert csak hétvégén találkozunk, és félek hogy az nagyon fog fájni. Most is fáj, de még olyan hihetetlen az egész. Holott a kapcsolatunk alatt nem ez volt már az első ilyen alkalom. ez már a 3. Akkor miért vagyok vele??? Mert szerettem. Mert bíztam benne, hogy változni fog. De már belefáradtam. 16 éves koromtól próbálom őt megérteni, kiismerni, de sokszor olyan számomra ,mint egy idegen. De félek az újrakezdéstől. 27 leszek 20 nap múlva. tudom, még előttem az élet, de valahol nehéz. Persze, ő nem akar válni, de ezek a mondatai után én nem bírok vele maradni. Mégha ez lenne az első alkalom, talám, de már a 3., mikor ezeket a szavakat hallom tőle, én több megaláztataást nem bírok elviselni!!!! benenm is van hiba.De amiket ő felsorolt, az nevetséges!!!! ÉS EZT NEMCSAK ÉN LÁTOM ÍGY. SZÓVAL NEM MAGAMAT AKAROM VÉDENI. Van egy kedvenc dalom Serbán Attilától:Bennem, mint tükürben.Imádom, a dalt is, és Serbit is! Elhangzik benne egy mondat: Nem látom benned önmagam... És én soha nem is láttam benne. Hát ennyi történt velem azóta. De nekem ez is bőven elég! Sziasztok!!!
Szívből, szeretni félek....
Nem is tudom hol kezdjem????!!! Rengetgszer megfordult a fejemben, hogy leírom ami bánt, vagy aminek örülök.De soha nem tudtam belekezdeni. Most viszont eljutottam egy olyan pontra, ahol remélem ez a hely ad egy fajta biztonságot, barátokat. És lesz olyan akit érdekelnek a gondolataim....
A címet sokan ismeritek. És ami engem bánt arra tökéletesen illik. Bár én nem félek szeretni, és nagyon is ki mutatom amit érzek, de az utóbbi 1-2 évben olyan mértékű közöny árad felém attól az embertől akire feltettem az egyész életemet, akít elfogadtam, és kitartottam mellette, annak ellenére hogy mindenki mondta :TE JOBBAT ÉRDEMELSZ!!!!! De nekem ő kellett. Megérte???? Voltak csodás pillanatok, és a legcsodálatosabb, ami minket örökre összeköt, bárhogy is alakul az életünk, 1hónapja múlt 3 éves!aAkit mindketten imádunk, de a szerelemre ez nem biztosték. Sőt, arra semmi se az. Hisz tarthat egy napig, 1 hónapig, nincs garancia rá, hogy örökké tart.
tudom, hogy tenni kell érte, hogy ne aludjon ki a láng. És nem mondom, hogy bennem nincs hiba. De tényleg próbáltam tenni érte, de bármivel álltam elő egy vastag és áttörhetetlen falba ütköztem. És a közömbösségnél nincs rosszabb!!! Mikor úgy érzed akivel együtt élsz, nem ismer téged és semmit se kérdez rólad. Hogy telt a napod??? De a választ nem várja meg. Csak annyi az elvárása feléd, legyen tiszta lakás, ruha, vacsora, és a neveld jól a gyereket. Ez se kevés feladat, de hol Vagyok ÉNNNNNNNN!!!!!!
Ennyi fért mot bele az időmbe. Az se baj, ha senki nem fog erre reagálni, nekem már az is jó, ha kiírhatom magamból ami bánt. Sziasztok!!!!
Kategóriák
Olvasói hozzászólások
- Szívből, szeretni félek....
- (2) - Deeya - 2008/01/07
- Van rosszabb a közönynél????
- (2) - Brájen - 2007/08/05
Korábbi bejegyzések
Archívum
Hasznos linkek
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): Dajdus